
Tisztelt Egészség Ügyéért tenni akaró !
Minden segítség, legyen az kicsi vagy nagyobb, sokat jelent az Alapítvány munkájában, pláne ha ezt sokan teszik!
Engedje meg, hogy a sok egészséggel, gyógyítással és egészségmegőrzéssel kapcsolatos alapítvány közül egy olyanra hívjam fel a figyelmét, amely más módon, reményeink szerint „az Önök segítségével is„ kíván tenni mindannyiunk gyógyulásáért, az egészségügyben dolgozók helyzetéért , az egészség ügyéért. Magánemberek és Cégek adományaiból tevékenykedünk, így az Ön segítsége is fontos céljaink elérésében!
Napjainkban egyre gyakrabban halljuk rádióban, televízióban és olvassuk újságokban, hogy fogy a Magyar orvos, nővér, ápoló is . Ne engedjük, tegyünk azért, hogy maradjanak és ők gyógyítsanak, ápoljanak bennünket.
Orvosaink, gyógyszerészeink, ápolóink és sok-sok „az egészség ügyében dolgozó” társunk sokat tesz azért, hogy tudásuk, szakmai felkészültségük naprakész legyen, hogy ezeket az ismereteket megszerezze, lépést tartson a fejlődéssel és lehetőleg anyagi megbecsülésük is emelkedjen. A tudást azonban nem adják ingyen. Nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy a fontos konferenciákon részt vegyenek, szakirodalomra fizessenek elő, olyan eszközt vagy szolgáltatást használjanak, amely az információ megszerzését vagy pl. a publikálását segítené. Ez Alapítványunk célkitűzése!
Az Alapítvány Kuratóriuma orvosokból, gyógyszerészekből áll, akiknek az egészségügyben eltöltött hosszú évek sok tapasztalatot és rálátást adnak munkájuk végzéséhez.
Az Alapítvány működése megfelel a hatályos jogszabályoknak, gazdálkodása, az adományok befogadása és felhasználásának elektronikus nyilvántartása és kezelése biztosítja az adományozók és támogatók felé a teljes átláthatóságot.
Az Alapítvány Kuratóriuma és a felkért szakértők elektronikus úton végzik a pályázatok elbírálását és személyes kapcsolataikat felhasználva segítenek az adományok gyűjtésében.
Alapítványunk a Fővárosi Bíróság, 7. Pk. 60954/2005/2., 2005 December 24-i végzése alapján közhasznú szervezetnek minősül, (http://www.birosag.hu/engine.aspx?page=tarsszervsearch )az alapító okiratban foglalt következő céllal:
4.§ Az Alapítvány céljai:
A magyar egészségügyben és az egészség ügyéért dolgozók
- szakmai fejlődésének, képzésének, továbbképzésének, szakmai előmenetelének, tájékozódásának, információszerzésének elősegítése és támogatása;
- az ezzel kapcsolatban felmerülő eszközök, szolgáltatások megszerzésének elősegítése és támogatása;
- fokozottabb anyagi megbecsülése, jobb munkakörülményei, munkafeltételei megteremtésének elősegítése és támogatása; továbbá
- ezáltal az egészségügyi szolgáltatások színvonalának emelése.
Az Alapítvány a céljai megvalósítása érdekében a magyar egészségügyben és az egészség ügyéért dolgozók számára pályázat vagy kérelem útján
- ösztöndíjat,
- információszerzési,
- kapcsolattartási lehetőséget,
- eszközöket és szolgáltatásokat,
- szakmai továbbképzésen,
- konferencián,
- kiállításon való részvételt
biztosít a támogatók adományai útján.
Minden segítség, legyen az kicsi vagy nagyobb, sokat jelent az Alapítvány munkájában , pláne ha ezt sokan teszik .
Az alapítványunk közhasznú szervezet, vállalkozási tevékenységet nem folytat, bevételeit közhasznú céljainak megvalósítása érdekében a létesítő okiratban meghatározott tevékenységére fordítja.
Az Alapítvány tevékenysége során birtokába jutott személyes adatok megismerése és adatkezelése tekintetében a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezései szerint jár el.
Az Alapítvány az Egészség Ügyében Dolgozókért közhasznú szervezet, így az 1996. évi LXXXI. Törvény – a társasági adóról és az osztalékadóról 7. § (7) bekezdése értelmében az adományozott összeg, eszköz vagy szolgáltatás értékének 100%-a (tartós adományozási szerződés esetén a második évtől 120%-a) vonható le az adóalapból.
Minden segítség, legyen az kicsi vagy nagyobb, sokat jelent az Alapítvány munkájában, pláne ha ezt sokan teszik!
Az Alapítvány Kuratóriuma


Ő az aki a jövő generációjára vigyáz

Ő az aki ápolja azt,aki már tett a jövőért

Róluk se feledkezzünk meg,
Őket is ápolja valaki egész életében!